Molnári Murapart

Immár hetedik alkalommal került sorra Dél-Zalában, Molnáriban, a Mura partján az egykori - 1948-ban végleg lezárt - komp-átkelő (ma: kenu-kikötő) területén, az összetartozás tüzének fellobbantása (két alkalommal a júniusi zápor elmosta ugyan az eseményt).

Igaz, az "Összetartozás Tüze" kezdeményezésbe csak tavaly "botlottunk" - és idén sikerült regisztráltan is megjelennünk a téképen e programunkkal (amely az eddigi években kísérleti szakaszban volt: az időjárás, a folyó vízállása függvényében igyekeztünk az esti program időbeosztását összeilleszteni.

A falu lakosságának zömét a törökdúlás végétől kezdve még mindig (kaj)horvát ajkú népesség adja - így esetünkben a határ sok évtizedes lezárása elsősorban a túloldalon, a Muraközben élő rokoni, gazdasági szálak elvágását jelentette, amellett, hogy teljesen elszakította az itt, a folyó parton élő embereket a Murától. Évszázados tradicionális mesterségek tűntek el ezzel: a révésztől a halászon, csíkászon, rákászon át az aranymosókig, molnárokig, kosárfonókig, fazekasokig, kerékgyártókig.

A hidegháború elzártságának egyedüli pozitív hozadéka az lett, hogy a folyóra nem települt sem komolyabb ipar, sem tömegturizmus: így csodálatos módon rehabilitálta magát egyedülálló flórájával, faunájával: növény- és állatvilágával, háborítatlanul.

Az 1989-es rendszerváltást követően horvát szomszédunk 2022-es schengeni EU-övezethez csatlakozásával a határ mára újra jelképessé olvadt, lehetővé téve az elvékonyodott családi, baráti, gazdasági szálak újra-erősítését: és új utat nyitott az öko-turizmus terén is.

Már csak egy hídra várunk, (amelynek tervezése már folyamatban van).